Mézner Noémi biokozmetikus

Szépség. Természetesen. Neked.

Üdvözöllek!

 

2016-ban sikeres kozmetikai szakvizsgát tettem. Mégis azt kell, hogy mondjam, a pályafutásomat már jóval korábban megkezdtem…

 

Rövid áttekintés a kezdetekről

„Minden út Rómába vezet!” – szokták mondani. Lényegében rám is vonatkozik ez a mondás, csak épp engem a kozmetika világa vonzott egész életemben. Kezdve a tini korban a smink próbálgatásokkal anyu pipere készletével. Majd pubertás koromban, amikor megjelentek az első bőrproblémáim. A bőröm abnormálisan zsírosodott, persze pattanások is jöttek szépen sorra. Sok házi módszert kipróbáltam, majd a kozmetikus következett. De az egyik alkalommal olyan nagy csalódás ért (gyerek szemmel), hogy ez volt az első ok, amiért komolyabban kezdett érdekelni ez a rendkívüli szakma. Aztán jött a következő nagy kérdés. Mit lehetne kezdeni a sok-sok „pubertált” szőrrel? Szülői javaslatra a borotvához csak ritka esetben nyúltam. Viszont a lábamon elviselhetetlennek tartottam a szőrt. Persze az iskola társaim nagy részének mind sima volt már a lába. Általános suli vége felé belekezdtem a gyantázásba. Emiatt a szőrtelenítés gyantával és most már diódalézeres verzióval is nagy kedvencem a mai napig.

Egészségügyi középiskolában érettségiztem, ahol kedvenc tantárgyaim az anatómia és biológia voltak. A bőrápoláson kívül a higiéniára is nagy hangsúlyt fektetek.

Még középiskolás éveim alatt elvégeztem egy okleveles masszőri tanfolyamot is.

Emellett érdekelni kezdett a spiritualitás is. Mert a testi fejlődés mellett a lelki és szellemi fejlődés is fontos számomra mind a mai napig. Hiszem, hogy a test és lélek egészsége elválaszthatatlan egymástól. Mert ha az egyiket táplálod, úgy a másikat is. Volt szerencsém megismerkedni a Reiki-vel is, még érettségi előtt megkaptam az I. és II. beavatást is, amelyek sok mindenen keresztül segítettek.

Érettségi után elvégeztem a szakosítót, ahol a kedvencek tárgyak kibővültek a pszichológiával. Miután megszereztem a csecsemő- és kisgyermekgondozó szakmát, váltottam és a kereskedelemben helyezkedtem el. Tudtam, hogy ez csak egy átmenetei állapot, hiszen a háttérben folyamatosan kaptam pozitív visszajelzéseket és terelgetéseket a kozmetika irányába. Emiatt egy szép napon, szinte varázsütésként jelent meg az elhatározás, hogy kozmetikus leszek! E csodás és kihívásokkal teli szakmára – a kereskedelemben végzett munkám mellett – lelkesen és boldogan, önerőből készültem fel. Két évig gyűjtöttem az erőt, a tapasztalatokat és tőkét, hogy a szenvedélyemmé vált szakmának szentelhessem időm nagy részét. Így igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy a szenvedélyem és a hobbim egyben a munkám, a hivatásom már évek óta.

És a folytatás …

Azóta gyakran keresek különböző továbbfejlesztő oktatásokat. Pl hatóanyag tanfolyam, szakmai újdonságok előadása, és speciális képzések. A hagyományos kozmetikán kívül belekezdhettem az elektrokozmetikába is. Folyamatosan képzem magam, ami ebben a gyorsan fejlődő szakmában elengedhetetlen.

…Ezzel a kis visszatekintéssel nyer minden évem értelmet, mert belegondolván minden lépésem odavezetett, ahol most vagyok. És egyben köszönet a szeretteimnek, azoknak, akik támogattak és teszik a mai napig is.

Mert számomra a kozmetika egyfajta élet-érzés. Ott van, amikor felkelek és belenézek a tükörbe. Ott van a pipere polcon, ott van a tusolóban, és velem van, amikor elalszom. Egy olyan mély kapcsolat, amelyet a BIOLA termékekkel ápolhatok.

Biokozmetikus

 

Kiskorom óta érdekel és szeretem a kozmetikus hivatáshoz tartozó szépészeti tevékenységeket. Később, tanulmányaim során elsajátíthattam, tökéletesíthettem tudásom és szépérzékem, melyet a gyakorlat idején maximális odaadással végezhettem relaxálni és szépülni vágyó hölgytársaimon. A szakma iránti szeretetemen és elhivatottságomon kívül fontosnak tartom a folyamatos önfejlesztést. Ennek érdekében rendszeresen járok továbbképzésekre.

Gondos válogatás után a Biola professzionális kozmetikumok mellett határoztam el magam.

Fő szempontjaim:

  • az összetevők természetessége,
  • az egészséges és tudatos életmód támogatása,
  • a felesleges vegyi- és adalékanyagok nélkülözése!

Fontos kritériumaim továbbá, hogy az alkalmazott készítmény a legnagyobb mértékben hasznosulni tudjon a bőrben. Rövid távon azonnali bőrkép javulás komplex tápanyag kíséretében, mely hosszú távon folyamatosan fejti ki hatását a szövetekben és sejtszinten is.

A Biola készítmények rendkívül magas növényi eredetű hatóanyag-tartalommal rendelkeznek, így a bőr teljes mértékben képes azokat felszívni, raktározni és hasznosítani.

Biokozmetikum

Mitől bio a Biola?

A termékek mezőgazdasági alkotóinak több, mint 90%-a ellenőrzött ökológiai termelésből származik.
A BIOKONTROLL, HU-ÖKO-01 által tanúsított készítmények.
Az alapanyagokat ellenőrzött körülmények között termesztik, semmilyen műtrágyát és szintetikus, toxikus anyagot nem tartalmaznak.

A Biola (magyar) termékek jellemzői

  • Nagy mennyiségű, ellenőrzött ökológiai termesztésből származó mezőgazdasági összetevőket tartalmaz.
  • A növényi kivonatok, magolajok, virágvizek, stb. magas antioxidáns tartalmúak, vitaminban gazdagok, bőrazonos komplex hatóanyagai a bőr mélyebb rétegeiben is hasznosulni tudnak, így sejt szinten táplálnak és regenerálnak.
  • Csak természetes eredetű színanyagot vagy ásványi pigmentet tartalmaz minden termék.
  • Természetes illóolajok kis mennyiségével, vagy a belőlük készített parfümmel diszkréten illatosítottak a készítmények.
  • Mentes: petrolkémiai/ásványolaj-ipari eredetű olajoktól, viaszoktól, szilikon olajtól (pórusokat eltömítheti és nehezítheti a bőrlégzést).
  • GMO (genetikailag módosított organizmus) és S.L.S (szárító hatású) mentes.
  • Nem tartalmaz szintetikus fényvédő anyagokat, sem propilén-glikolt (mitesszer kialakulását „segíti” elő).
  • Hidratáló összetevőként növényi glicerint tartalmaz.
  • A hatóanyagok kivonatásához sem alkalmaznak ásványi olajokat, kőolajszármazékokat.
  • A termékek alumínium mentesek (a dezodorok is).
  • A széles termékválasztéknak köszönhetően minden bőrtípusra van megoldás.
  • A növényi eredetű bioaktív hatóanyagok a bőr anyagcseréjét több irányból támogatják, így segítik elő a hosszan tartó üde és bársonyos bőrállapot kialakulását.
  • A Biola azért jött létre, hogy segítsen azoknak, akik nem csak szépülni szeretnének, hanem egészségesen, vegyszerek nélkül szeretnék megőrizni bőrük fiatalságát natúr és bio kozmetikumokkal.

Személyre szabott biokozmetikai kezelések

Mikrodermabrázió

Diódalézeres tartós szőrtelenítés

Luxus kezelések

Tartós ránctalanítás 3D HIFU-val

Címünk:

1047 Budapest,

Liszt Ferenc u. 6/b

BiokomzmetikArt

Kedves Vendégem!

2022.09.01-től, kisadózóként csak magánszemélyeknek tudok számlát kiállítani a 2022. évi XIII. törvény 2022.09.01-től hatályos előírásai miatt.

A fentiek értelmében kérem ezt figyelembe venni a szolgáltatás igénybevétele előtt.

 Megértését köszönöm.

 (Előírás miatti figyelem felhívás)

Kapcsolat:

+36 30 432 7109

mezner.noemi(kukac)biokozmetikart.hu

facebook.com/biokozmetikart

Bankkártya elfogadó hely

Nyitvatartás:

Páros hét:                 Hétfő: 9-19

Szerda: 9-19

Péntek: 9-19

Szombat: 9-15

Páratlan hét:            Hétfő: 9-19

Kedd: 14-19

Szerda: 9-19

Péntek: 9-19

Csütörtök és Vasárnap ZÁRVA.